Segítség a Mentőkutyáknak2010.07.24. 20:46, -IHM-
Nagykovácsiba, a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat kutya kiképzőbázisára látogatott el a napokban Sipos Peti és Kabai Laci. Az egyesület, amelynek kutyái világbajnokságot nyertek segélyakciót kezdeményezett saját kiképző bázisuk fejlesztésére. Az 1 m2-es részekre osztott területet jelképesen áruba bocsátották és az ebből befolyó összegből kívánják bázisukat fejleszteni. A 3000 m2-s területből bárki vásárolhat, aki úgy érzi, szeretne segíteni. Több ismert személyiség csatlakozott már az akcióhoz, természetesen a sorból az Irigy Hónaljmirigy tagjai sem maradhattak ki.
A bázis részben elkészült területén egy földrengés sújtotta területet imitáltak, összedőlt házakkal, csatornarendszerekkel, ahol a kutyákat szinte valós körülmények között taníthatják az életmentésre.
Természetesen a fiúk is kipróbálták a kutyák szakértelmét. Az alagutakban, csőrendszerek mélyén elbújva tesztelték őket, akik rövid szaglászás után azonnal riasztották gazdáikat, hogy megtalálták a romok alatt lévő „túlélőket”.
„Kötelességünknek érezzük, hogy segítsünk, mert ismét van egy dolog, amiben a világ élmezőnyébe tatozunk. És ugye sosem lehet tudni, hogy egyszer nem szorulunk-e ezeknek az állatoknak a segítségére.”
|