Nemcsak az álomgyárban, de hazánkban is számos rajongva szeretett sztárpár esküvője ér véget válással. Ám akadnak olyan ismert házastársak is, akik évtizedek múltán is pontosan ugyanúgy szeretik egymást, mint megismerkedésük idején.
Közéjük tartozik Varga Győző és felesége, Böbe, akik a napokban ünnepelték házasságuk 15. évfordulóját! Az Irigy Hónaljmirgy együttes népszerű tagja azonban elárulta, hogy az együtt töltött másfél évtized során az ő kapcsolatuk is jutott már hullámvölgybe.
A mai napig megdolgoznak a boldogságért
A jóképű humorbomba nem rejtette véka alá, hogy a látszat csalóka, hiszen boldogságukért mindkettejüknek meg kellett és a mai napig meg kell dolgozni.
A közös akarat és célkitűzés önmagában nem elég, a kapcsolat megőrzése rengeteg energiát, időt, megértést és türelmet is igényel mindkét fél részéről.
Varga Győzőről és gyönyörű feleségéről pedig csak úgy süt, hogy tényleg odavannak egymásért, nem pedig kirakatházasságban élnek.
Szinte tapintható a közöttük lévő harmónia és gyengédség, hiszen ők - ahogyan egy interjúban elárulták - megtanulták, hogyan kell életben tartani a kezdeti lángolást.
A baba mindent megváltoztat
Ezzel a problémával pedig előtt-utóbb minden szerelmespár szembesül, a gyermekvállalást követően azonban még nehezebb a férj és a feleség helyzete. Hiszen a baba megszületése alapjaiban rendezi át még egy tartósan kiegyensúlyozott párkapcsolat viszonyrendszerét is.
Győző és Böbe azonban kisfiuk világrajövetele után sem feledkeztek meg egymásról, és boldogan osztották meg titkukat a közvéleménnyel. Ez pedig nem más, mint hogy havonta legalább egy estét és éjszakát szigorúan kettesben töltenek, de a hétköznapok során sem felejtenek el odafigyelni egymásra.
Ennek köszönhetően velük nem igazán fordulhat elő, hogy egy nap elmennének egymás mellett, észre sem véve a másikat, erre pedig nagyon sok más párkapcsolat pillanatok alatt rámegy. Varga Győzőnek és feleségének, mivel mindvégig résen voltak, sikerült vigyázniuk egymásra.
Sok embernél verte ki a biztosítékot Damu Roland (36) viselkedése, a jelenleg előzetesben lévő színészről sokan gondolják úgy, hogy most túllőtt a célon.
Az Irigy Hónaljmirigy egyik tagja, Varga Győző (36) is azon a véleményen van, hogy Damu Roland megérdemli, hogy a rács mögé került, szerinte ez már várható volt, hiszen Damu mindig is egy erőszakos ember volt.
Mint arról a Blikk is beszámolt, a színészt volt barátnője, Palácsik Tímea jelentette fel nemi erőszak és bántalmazás miatt, miután szerdán este állítása szerint a férfi nekiesett a lakásban.
A humorista elárulta, a sorozatsztár a tavalyi Hal a tortán forgatáson is úgy viselkedett, mint egy vadállat.
– Damu egy s...fej, akinek eddigi életem legrosszabb hetét köszönhetem. Adásba alig került abból a többórás üvöltözésből, amit a Hal a tortán forgatásán művelt. Mindezt azért, mert nem nyert! – kezdett bele Varga Győző.
– Egész héten szemét volt mindenkivel, mindenkit lepontozott, és amikor ennek ellenére nem ő lett a győztes, akkor elkezdett őrjöngeni a stábbal. Életemben nem láttam még ilyet, magából kikelve őrjöngött, és úgy beszélt, mint egy kocsis. Egyszerűen nem értettük, mi ez az egész, hiszen mi normálisan, emberi módon beszélünk egymással, a zenekar húsz éve alatt még sosem volt olyan, hogy valaki ilyen hangot ütött volna meg a másikkal. Ráadásul ott volt az akkori barátnője, akit most állítólag bántott. A lány a közelébe sem mert menni, csak várta, hogy lenyugodjon. De úgy két óra üvöltözés után sem tette – emlékezett vissza Győző, aki kijelentette: élete legrosszabb hetét köszönheti Damu Rolandnak.
– Az első nap én főztem, de olyan bunkó volt, hogy azon gondolkodtam, másnap már nem megyek el. Így kellett volna tennem, mert komolyan mondom, ennyire rosszul én még sosem éreztem magam. Ő az az ember, aki ha szembejönne velem az utcán, átmennék a másik oldalra – jelentette ki a férfi.
Mint ahogy azt tegnap a Blikk megírta, az Ezek megőrültek celebjei nemcsak a szórakozás miatt vállalták, hogy bolondot csináljanak magukból ország-világ előtt, hanem bizony busás összegért, ami a nagyszájú rapper esetében információink szerint potom egymillió forintra rúg, mégpedig mindössze egyetlen hétre.
Zolee azonban, úgy tűnik, nem csak a honoráriumának köszönhetően élvezte a forgatást, hiszen csapattársával, az Irigy Hónaljmirigy-es Varga Győzővel (36) életre szóló barátságot kötött.
– Hamar egymásra találtunk, Győzőben megtaláltam az igazi lelki társamat. Rögtön egy hullámhosszon voltunk, ugyanolyan őrült, mint én. Egyfolytában ökörködtünk – kezdte Ganxsta, akinek azonban mégsem volt fenékig tejfel a forgatás, hiszen Kiszel Tündével nemegyszer meggyűlt a baja a nagy dumás rappernek.
Sokan azt hiszik, hogy a két évtizede (!) pályán lévő csapat titka, a viták kerülése, de ez a feltételezés – ahogy a lapunknak interjút adó Papp Ferenc elmondta - teljesen hülyeség. A vicces zenész elárulta a titkot, ám azt mondja a határidő a legjobb múzsa.
- Mire vagy a legbüszkébb?
- Az egész 20 évre büszkék lehetünk és arra, hogy még mindig együtt vagyunk, illetve még mindig van bennünk tűz.
- A magyar zenei életben ritka, hogy egy csapat 20 évig tolja. Mi a titkotok?
- Szerintem egyetlen titka van, és ez a barátság. Hogy 8 ember ennyi ideig együtt tud maradni, nos ez barátság nélkül nem működik. Nem egy összeválogatott zenekar vagyunk, már régóta ismertük egymást, amikor elkezdtünk zenekart alapítani. Egymás hibáit kiegészítjük, és próbálunk segíteni egymásnak. Tehát egységben az „erő”.
- Ha van nézeteltérés, ki mondja ki a végső szót?
- Tulajdonképpen, Sipos Peti a fogadott zenekarvezetőnk. Ha szavazatokkal próbálunk dönteni és nem tudjuk meggyőzni egymást, úgymond nem tudunk átcsalni szavazókat, akkor Peti dönt ilyen esetekben.
- Viták előfordulnak?
- Sokan azt hiszik, hogy az titka az egésznek, hogy nem vitatkozunk, de ez teljesen hülyeség. Éppen, hogy nagyon sokat vitatkozunk, igaz mindig szakmai témában „essünk egymásnak”. Mindenki jót akar és mindenki erős egyéniség.
- Hogyan történik az ötletelés?
- Rendszeresen tartunk börzéket, amikor egyikünk felvezeti a javaslatát, amire a másik reagál és lehet, hogy a másiknak van egy másik ötlete, és így építkezünk.
- Várj, és mi történik akkor, ha leadási határidő van, és sehogy nem jön az ötlet?
- A válasz benne van a kérdésben: a határidő a legjobb Múzsa. Megesett már hogy végképp nem tudtunk mit csinálni akkor - hála Istennek jó csapat állt mögöttünk - mindig lehetett egy picit csúsztatni. Szerencsére ez ritkán fordul elő, mert általában jó időben szoktunk dolgozni.
- Egy-egy produkciónál a humor vagy a zene a fontosabb?
- Ez a kérdés most nagyon aktuális, hiszen a Budapest Arénában egy nagyon áttekintő műsort akarunk adni, így 20 év után vissza kell nézni felvételeket. Természetesen fontos a zene, mert egy zenekar vagyunk, de hogy ha két műsorszám között dönteni kell, hogy melyik kerüljön be, akkor a humor az elsődleges, mert mégis egy olyan csapat vagyunk, amelynek szórakoztatnia kellene. Tehát egy nagyon-nagyon jó dal és egy gyengébb minőségű, de nagyon vicces szerzemény között vacillálunk, akkor a humor győz…
- Mit kezdtek a sértődött zenészekkel?
- A pályánkra visszatekintve, zsörtölődő kollégákból elég kevés volt. A 20 év alatt, ha akadt ilyen, akkor egyrészt megpróbáltunk úgy hozzá állni, hogy igazából mindig nekik van igazuk, még ha belül egy kicsit duzzogunk is, de alapvetően nekik joguk van a műveiket védeni. Mi igazából felháborodva nem lehetünk. Megpróbáljuk úgy elsimítani a dolgokat, hogy szeretnénk persze a közönségünknek egy jó paródiát bemutatni, de az összeveszés határáig már nem megyünk el: annyit nem ér az egész. Volt egy időszak, amikor nagyon könnyen megkaptuk az engedélyeket, gyakorlatilag előre aláírták, hiszen elég sok barát van a kollégák között. Most megint kezd divat lenni, hogy bizonyos szerzők le vannak szerződve bizonyos menedzser irodákhoz, és kérik mutassuk meg, hogy mire gondoltunk vagy legalább beszéljünk róla. Korábban ez a külföldieknél volt a jellemző, hogy szöveget kértek elolvasásra.
- Bővül vagy szűkül a feldolgozandó daloknak a köre?
- Nekünk a leges-legnagyobb problémánk az, hogy a magyar poppiac nem termel ki új sztárokat, illetve akiket kitermel azok nem olyan nagy sztárok, vagy épp hip hop jönnek, mennek. Tehát nekünk addig volt jó, amíg volt egy Zámbó Jimmy, van egy Ákos - hogy pár nevet említsek - de már újak kevesen vannak. Mi már az egész szakmát kiparodizáltuk, és az újak nem tudnak elérni olyan sikereket. Nincsenek olyan karakteres előadók, mint egy Gangxsta Zolee, akihez nem kell túl sok ruhát felvenni, nem kell túl sok stílus, hogy mindenki tudja, hogy ő az. A jobbak közül ez a legnagyobb problémánk, hogy mi vagyunk a legnagyobb szurkolói a magyar szakmának. Éljenek a sztárok, legyenek nagyon nagy sztárok! Például a mostaniak közül L.L. Juniort tudnám mondani, akit egy pillanatig is meghallok a rádióban, akkor 10 másodperc után is tudom, hogy ki az. Sok olyan van akinek végig hallgattam a dalát és nem tudom, hogy ki az, ha mondjuk nem ismertem azt a dalt.
- Ez milyen jövőképet fest az IHM-nek? Saját dalokon gondolkoztok?
- Zenét nem akarunk készíteni, mert arra nem kíváncsi a közönség. A sztár hiány nekünk nagyon nagy problémánk, már évek óta mennek olyan kísérletek, hogy stílus paródiát készítünk. Tehát nem egy szerzeményt, hanem egy stílust próbálunk kiparodizálni, akár egy már meglévő szerzeményt más stílusban adunk elő. Ez egy örök dilemma, azért nekünk a tévés dolgok, egy remek segítség volt. Nem csak a zene miatt jött jól, hanem ott lehet kicsit más dolgokat is csinálni. S csak bízni tudunk abban, hogy csak lesz ez még valahogy, lesznek sztárok, akiket lehet parodizálni mivel hát az a cél, és főleg magyarokat szeretnénk.
- Milyen célokat tűztök ki magatok elé?
- Nagyon szerencsés vagyok a zenekarommal együtt, amit ebben az országban el lehetett érni, elértük - legalábbis közönség részéről, persze várhatjuk mi a Kossuth-díjat meg ilyen hülyeséget, de igazából mindent elértünk, innentől a szint megtartása a faladatunk. Ez egy elég nagy feladat szakmailag, minőségileg, nézettségileg egyaránt.
- Apropó magánélet! A párodat a humoroddal fogtad meg?
- Biztos, hogy számított! Azért ha megnézed bármelyik magazint, ha megkérdezik a csajokat, mindegyik elmondja: szép, magas, jóvágású, de humoros pasit szeretne magának. Ha egy lányt meg tudsz nevettetni, akkor az már fél siker. Ez ugyanannyira úgy van, mint hogy egy hapsit jól meg kell etetni. A csajokat lehet nevettetni, szeretnek vidámak lenni.
- Óriási – ti úgy emlegetitek SZUPER – koncerttel fogjátok megünnepelni a zenekar 20. születésnapját. Mitől lesz ez a buli más mint a többi?
A zenekar fennállásának eddigi legnagyobb fellépésére készülünk és azt kell mondanom, hogy jobb helyet sem találhattunk volna ehhez mint a P.L. Budapest Sportarénát. Év eleje óta készülünk a koncertre. A koncert közel 3 órás lesz az elmúlt évek 30 legnagyobb slágerével. Egyszerűen nem tudtuk eldönteni azt a szisztémát, hogy mi alapján válogassuk le a több száz dalból a koncert repertoárját, így kitaláltuk, hogy a februártól elkezdett születésnapi koncertsorozat színhelyein a közönségre bízzuk ezt a feladatot. A legközkedveltebb dalok szerepelnek így a koncerten. Tényleg giga buli lesz, szuper zenével, Magyarországon eddig még nem látott színpadtechnikával. Lesz egy olyan forgó színpadi elem, ami még ezelőtt senkinek. Egy hatalmas torta alakú színpad, amely jön-megy le és föl. Több olyan dolog is lesz még, amit eddig még itthon nem használtak és nem azért, mert olyan drága, hanem mert vették észre, hogy ilyen van és létezik. Mi már nagyon várjuk a bulit és rajtunk nem fog múlni, hogy ebből ne az év legőrületesebb bulija legyen!
Az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagjával, Sipos úrral beszélgetett Körmendi úr, miközben folyton szaladgált körülöttük Kutya úr, aki Georges is, már csak az ejtés miatt így írva, minthogy a franciák tesznek a végére s-t. Annyi mindent megtanultunk - például hogy egy késhegynyit kakil az eb gazdája mellkasára, de csak néha, valamint hogy a kertben nyom borzasztó pufajkaujjakat, amikor megteheti. Körmendi kolléga láthatóan jól szórakozott az interjú alatt, hát Önök?