2010. október 25-én, hétfőn került megrendezésre a 13. Finlandia Bármixer kupa magyarországi fordulója, melyen az elődöntő és középdöntő után a 12 legjobb bármixer küzdhetett a dobogós helyezésekért. A versenyzők egyenként 5 aperitifet, majd 5 longdrinket kevertek, végül pedig előre meghatározott alapanyagok felhasználásával, adott időn belül kellett kitalálniuk és elkészíteniük az utolsó koktélt.
Az italokat szakmai zsűri és három celeb osztályozta, név szerint Pataki Zita az RTL időjósa, Varga György az Irígy Hónaljmirigy alapítótagja, és Gianni Annoni televíziós műsorvezető.
Pataki Zita elmondása szerint ritkán iszik vodka alapú koktélokat, általában csak egy ízzel keveri, ezért előnyben részesítette azokat az italokat, melyek frissitőek és felismerhető bennük a vodka jellegzetes íze. Így van ezzel Gianni is, aki a vodkát leginkább tisztasága miatt szereti és a Finlandia ízesített vodkáit is szívesen fogyasztja. Varga György hallgat a bármixer ajánlására és örömmel kóstol meg bármilyen újdonságot, amennyiben nem túl édes koktélról van szó. Így hát mindhárom celeb egyetértett abban, hogy a győztes koktélkülönlegesség legyen könnyen fogyasztható és frissítő.
"Tavaly megfogadtam, hogy nem rakom le a cigarettát, és nem is tettem le - tehát végül sikerült is teljesítenem. Éppen ezért most azt fogadom meg, hogy idén lerakom a cigarettát. Majd meglátjuk, hogy könnyen megy, vagy sem."
Az Irigy Hónaljmirigy december 29-én sorra kerülő jubileumi szuperkoncertjét övező titkokról folyamatosan hullnak le a leplek, s a zene.hu most egy újabbat is leránt.
Nehéz megfogalmazni, hogy mi is az Irigy Hónaljmirigy, hiszen nem egyszerű zenekar, hanem jelenség, másokat parodizáló csapat. A nyolc fiú - saját megfogalmazásuk szerint a nyolc kan - huszadik születésnapját ünnepli idén, melyet CD-vel, koncerttel és könyvvel tesznek emlékezetessé.
20 év 10 kedvence címmel jelent meg nemrég az a válogatáslemez, amelyen 3 vadonatúj sláger mellett a korábbi Mirigy-filmekből, vagy lemezekről megismert, a srácok szívéhez különösen közel álló 10 dal szerepel.
Fülünkbe jutott, hogy a fent említett CD-n helyet kapó dalok minden valószínűség szerint felcsendülnek majd a szuperkoncerten!
A tuti dalok…
A Quimbytől eredeztetett Felkapott dal, A Pici Az Agy az LGT-től ihletve, a Halandzsa Péterfy Boritól „csenve”, a Necceshármas pedig még Zsülikének is tetszett.
Meg fogják kérdezni, hogy Ki az az Éva?, miután egy Kefírt már elfogyasztottak a fiúk, természetesen kaukázusit. Amit leöblítenek egy kis Uni Cum Laude-val, aminél könnyű volt a refrénre szöveget írni. Minden jel szerint felcsendül majd a Mikor még Pécsett, amelyet a fiúk elmondása szerint egy még náluk is hülyébb nevű zenekar ihletett. A rock and roll magyar királyát sem hagyják ki, s lenyomják a Bonvivánt. A Jajj mit tettem? már megint a piálásról fog szólni, szegény Boban Marković. S valószínűleg megpihennek majd az El Díványon.
Egy nyáron át tesztelték a dalokat
Hogy mindenki megértse a fent taglaltakat - amiben bevalljuk, szerepe volt a „nyolc kannak” is -, ajánljuk hogy december 29-ére ne nagyon tervezzen senki más programot, mert a Budapest Sportarénában fergeteges show tanúi lehetünk.
Érdemes még azt is megemlíteni, hogy a 20 év terméséből 30 olyan sláger csendül fel, amit a fiúk az év elejétől elkezdett születésnapi koncertsorozat 20 állomáshelyén teszteltek le a közönséggel, tehát ezen az estén a 30 legütősebb közönségsiker fog elhangozni. A dalok mellett az együttes olyan látványtechnikát vet be, melyet még hazánkban eddig senki sem használt: a színpad 3 emeletes egyedi torta formájú lesz, mely a show alatt fel-le és oldalra mozog majd. Az esemény „korhatár nélküli”, hiszen a Mirigy-dalok között fiatal és kevésbé fiatal is megtalálja a kedvencét, vagyis az egykori és mai kedvenceket megidéző számokat.
Varga Győző, az Irigy Hónaljmirigy tagja évek óta keményen dolgozik a "nyolc kan" egyikeként, ám a munkát a mai napig szórakozásként fogja fel. Tizenöt éve van együtt élete párjával, Böbével. Egy közös kisfiuk van, Bence, aki idén múlt hétesztendős. A hot! magazin megkérdezte, miért nincs testvére Bencének?
A magyarázat sokkal drámaibb, mint azt bárki is gondolná. Varga Győző feleségénél - a szülés közben - olyan komplikációk léptek fel, amelyek miatt az újabb gyermekvállalás már veszélyes lenne a számára.
Az énekes immár két évtizede jóban-rosszban elválaszthatatlan az Irigy Hónaljmirigytől.
"Barátságból lett munkakapcsolat, ezért az Irigy Hónaljmirigyet sosem tudtam munkának nevezni. Nem foglalkozunk azzal, hogy hol a vége ennek a történetnek: mindig van egy feladat, amit megoldunk. Ha véletlenül rossz a kedvem, akkor biztos, hogy valamelyikük fel tud vidítani. egyikünk sem röhög a nap huszonnégy órájában, de alapjában véve mindannyian jó kedélyű fiúk vagyunk."