2011.02.10. 14:48, -IHM-
Megszereztük pár koncertszervező árlistáját, hogy megnézzük, ki manapság a legmenőbb az országban, és kik vannak a fizetési lista alján.
Rendezvényt szervezni már szinte bárki tud. Legalább is ezt sugallja a neten egy szervezőcég jól megszerkesztett tanácsadóoldala. Itt a rendezvény dátumától, helyszínétől kezdve a VIP-vendégek kezeléséig és a biztonsági őrökig mindent megtudhat, ami érdekli.
Az fn.hu-hoz került árajánlatokból kiderült, hogy az előadókat alapvetően háromféle kategóriában lehet megrendelni: playback, félplayback és élő verzióban, ebből az első kettő között erősen elmossák a határokat. A playback gyakorlatilag tátikashow, ahol a betett cédére kell hitelesen ugrabugrálni, és úgy tenni mintha… A félplayback viszont már egészen hasonlít az igazi koncertélményhez, és leginkább a karaokéból mindenkinek ismerős lehet a helyzet, azzal a különbséggel, hogy itt nem az amatőrök dalolnak rá a jól ismert zenére, hanem maguk az eredeti énekesek. Az élő zene pedig egyértelműen koncertet jelent valódi zenészekkel.
A hozzánk került árajánlatokból kiderült, hogy playback-félplayback vonalon Fenyő Miklós a király a 60 perces műsorával 485 ezer forinttért, igaz ebben 6 táncos gázsija is benne van. De a Padödö sem kispályás. Ők ugyanis 380 ezer forintért nyomják a karaokeshow-t. Ugyanezt élőben 620 ezerért lehet megrendelni.
Balázs Fecót 330 ezerrel és ugyanennyivel Bródy Jánost, Charliet és Demjén Ferencet is meghallgathatjuk. Szinte ugyanezen az árszinten rendelhetjük be Marót Viki 45 perces produkcióját 320 ezerért, vagy az Irigy Hónaljmirigyét 310 ezerért. Igaz a mirigy formációt nem teljes létszámban kapjuk meg, mivel ők nyolcan vannak, a bevált gyakorlat szerint egyszerre két helyen is fel tudtak lépni, felezve a csapatot, és megduplázva a gázsit, ahogy ezt az egyik tag, Sipos Péter a Playboynak is elmesélte.
A fizetési lista alján 100 ezer forinttal Mujahid Zolit és Gál Csaba Boogie-t láthatjuk 90 ezerrel, de hasonló árkategóriában lehet megkapni a többi Megasztáron vagy éppen a Csillag születiken indult versenyzőt.
Az élő koncert élményéért már jobban a zsebünkbe kell nyúlni. Itt az egyik koncertszervező árlistájának csúcsán a Nox együttes állt a 2,7 milliós gázsijukkal. Ezt azonban már múlt időbe kell tennünk, hiszen az együttest feloszlottnak lehet tekinteni. Így jelenleg a legdrágább 1,75 millióval az Irigy Hónaljmirigy élő show-ja, akik egyedülálló látvány technikával is szolgálnak. Utánuk Demjén Ferencért fizetik a legtöbbet 1,45 milliót. A Korál és Rúzsa Magdi koncertje egyaránt 1 millióba kerül, bár Rúzsa Magdi 60 perces műsorára kaptunk 700 ezer forintos ajánlatot is.