Húsz éve ők maguk sem gondolták, hogy ennyi év elteltével arról beszélgetnek majd, hogyan is kezdődött minden. Az Irigy Hónaljmirigy jubileumi születésnapjához érkezett, de a fiúk ma is olyanok, mint évtizedekkel ezelőtt.

- Hogy indult az Irigy Hónaljmirigy? Gondoltak arra, hogy valaha 20. születésnapjukat ünneplik majd?
Sipos Tamás: - Az egész Irigy Hónaljmirigy egy estére alakult, s nyilván nem is gondoltunk arra, hogy valaha is 20 éves jubileumot fogunk ülni. Azon a bizonyos '90-es szilveszteri estén még a másnap is teljesen bizonytalan volt, arról az egy estéről szólt a történet, akkor még nem terveztünk semmit.

- Milyen érzés most ennyi év távlatában visszatekinteni?
- Nagyon jó érzés, de ez már "menet közben" is folyamatosan ránk tört, hiszen mikor 10, 13, 15 évesek voltunk, mindig azt mondtuk: hihetetlen, hogy még mindig együtt vagyunk! Most 20 évesen is azt mondjuk, hogy nem gondoltunk volna, hogy húsz évig együtt maradunk és ilyen jó hangulatban - azt hiszem, hogy ez a legfontosabb. Ugyanaz a viszony, életérzés is megmaradt közöttünk, mint ami megvolt húsz évvel ezelőtt.

- Ha bárki kiejti a száján az együttes nevét, szinte mindenkinek a paródiák, a bolondozás jut eszébe. Ez jó dolog?
- Azt gondolom, hogy ez a kérdés talán úgy igaz, hogy nemcsak a paródiákkal, hanem inkább a vidámsággal azonosítanak minket. Ennek nagyon örülök, mert ez azt mutatja, hogy a saját vidámságunkat, egymáshoz való viszonyunkat, egyfajta életérzést tudtunk közvetíteni az emberek felé. Az egyik oldalon ott vannak a paródiák, de a másik oldalon sok minden más is szerepel, így már nemcsak az előbbiekről szól az Irigy Hónaljmirigy.

- Számos vicces jelenetet láthatott már a közönség, van kedvenc élményük, ami valami miatt emlékezetes?
- A nagykoncertek, vagy például a régi BS vagy a kisstadionos fellépések mellett - amik nagy projektek voltak az életünkben -, számomra az ott alvós, vidéki események voltak a legjobbak. Rengeteg ilyen alkalom volt, mindig hatalmas bulikba keveredtünk, amiknek nagyon jó közösségformáló hatásuk volt. De egyetlen konkrét élményt nem tudok kiragadni, hiszen annyi minden történt...

- A magánéletben is mindig ilyen vidámak?
- Hála Istennek az egész csapat alapbeállítása vidám természetű, de természetesen mi sem vagyunk állandóan jókedvűek, nem marháskodunk mindig, mert akkor inkább kettyósok lennénk, mint normális emberek. Amikor együtt vagyunk, nagyon jó hatással vagyunk egymásra és jó érzés is együtt lenni. Egyébként pedig a privát életben is sokat találkozunk. Például épp most kaptam egy munkáért cserébe egy hét síelést, ahová a fiúk közül néhányan eljönnek velem, s ha nem is egy hétre, de néhány napra kikapcsolódunk.

- Hogy születnek a "művek"?
- Összeülünk, feldobunk egy témát, amivel foglalkozni szeretnénk, és ötletbörze szerűen megosztjuk egymással a gondolatainkat. Szinte a hét minden napján találkozunk és azokkal a dolgokkal foglalkozunk, amikkel szeretnénk: nem vagyunk görcsösek. Megbeszéljük, hogy melyik számot dolgozzuk át, bedobáljuk az ötleteket - kinek, mi jut eszébe -, s így születnek meg az elképzelések. Ez is egy egymásra ható folyamat eredménye: egyikünk generálja a másikból a jó ötletet, vagy éppen fordítva.

- Több emberből áll a csapat, hogyan lehet összehangolni a tagokat? Nincsenek konfliktusok?

- Konfliktusok akkor vannak, amikor nagy teher van a vállunkon: például egy ilyen 20 éves jubileumi koncertnek a megtervezése. Persze ezek a konfliktusok nem azt jelentik, hogy ütjük-vágjuk egymást, hanem egyszerűen annyira akarja mindenki a jó és pozitív végeredményt, hogy mindenki a saját hülyeségét próbálja erőltetni. Így az "erősebb kutya szeretkezik" elvén kialakulnak konfliktusok, de inkább betűvel dől el, kinek legyen igaza. Húsz év folyamán csak jobbító szándékú beszélgetéseink voltak.

- Két évtized sok idő. Voltak már mélyponton is?
- Egyetlen nagyon rossz dolog történt az elmúlt időszakban: Ambrus Zoli autóbalesetet szenvedett. Ez lelkileg nagyon hazavágta a csapatot, s hozzáteszem, ebből is "profitáltunk", méghozzá olyan értelemben, hogy ilyen esetekben mutatkozik meg igazán, hogy az egyik ember mennyire fontos a másiknak. Tudtuk, hogy közel állunk egymáshoz lelkileg, de hogy ennyire? Csak akkor derült ki, amikor megtörtént az eset, mindannyiunkat megviselt. Bízom abban - bár ne adja Isten -, ha velem történne hasonló dolog, ugyanígy állnának hozzám a többiek.

- Ki a kedvenc "áldozat", kit parodizálnak legszívesebben?
- Vannak hálás témák, mint például a "celebek": Kiszel Tünde, Győzike, Charlie... De sokan attól váltak kedvenccé, hogy az általunk feldolgozott verzióban is működött és életre kelt egy "másik"figura.

- Volt, akinek bőrét kényszerből öltötte magára?
- Kényszerből nem. Ha van egy jó dal, és azt mindenképp át szeretném dolgozni, akkor az előadó bőrébe is bele kell bújni, még ha esetleg nehéz is, mert pont olyan karakterről van szó, aki nincs meg hangban vagy amit nehezen "kapunk el". De soha semmibe nem kényszerültünk bele.

- Hogyan készülnek az idei jubileumi koncertre?
- Elkezdtünk intenzíven inni, ez segít! Viccet félretéve, most rendhagyó módon egy olyan koncert elébe nézünk, amikor nem az utolsó két hónapban kell mindent összecsapnunk, hanem van rá több mint háromnegyed évünk. Gyakorlatilag az év folyamán elkezdjük az ott játszott koncertműsor részeit az összes turnéállomásunkon tesztelni, közönség előtt. Az biztos, hogy aki december 29-én eljön az Arénába, olyan műsort fog kapni, ami a közönség szűrőjén átfutott, s amit mi is a legjobbnak gondolunk. Az évünk gyakorlatilag ott fog kicsúcsosodni.

- Ezek után jöhet a következő 20 év?
- Szeretnénk, de nyilván a realitás talaján mozgunk: ha húsz nem is, de azért még lehet, hogy egy tízes belefér, majd meglátjuk...